13. Fejezet

Kedves Naplóm!

Fogalmam sincs hol vagyok. Út közben sikeresen elaludtam, így esélyem sem volt kideríteni hova jöhettünk. Viszont elég szép volt a lakás. Olyan barátságos volt. Nem volt túl nagy, de nem is volt túl kicsi. Minden helyiségben halvány színű tapéta volt és világos barna parketta. Néhány sarokban, vagy asztalon egy-egy virág állt egy átlátszó vázában. Modern bútorok voltak, és a hálószobához egy erkély is csatlakozott. Eléggé széles volt. Akárhányszor kiléptem oda, friss levegő várt. Egy nagy városra néztem le. Olyan zajosnak tűnt, mégis alig lehetett hallani néhány hangot.

Körülbelül két napja lehettünk itt. Az első napon, amikor megérkeztünk, Harry rögtön elment, mondván, hogy van néhány elintézni valója. Nem tudom mikor jöhetett vissza, de az biztos, hogy jó későn.

Amikor reggel kinyitottam a szememet, arra eszméltem, hogy mellettem fekszik. Szokatlan volt, hogy nem egy rossz gondolat futott végig az agyamon amint felültem az ágyon. Nem tudtam sokáig egy helyben maradni. Felálltam, majd bizonytalanul a konyha felé vettem az irányt. Erőtlen voltam, de mégis úgy éreztem, hosszú idők után, végre kialudtam magam.

Nagyot sóhajtottam, majd elkezdtem csinálni egy reggeli kávét. Minden alapanyag megvolt hozzá, szerencsémre.

Amint elkészült, kezembe vettem a forró bögrét, majd felültem a pultra. Akaratom ellenére is, de elmosolyodtam. Már most furcsa ez az egész nap. Kinéztem az ablakon, majd belekortyoltam a kávémba. Milyen ironikus lenne, ha Harry most kelne fel és jönne ki ide. Nem is ironikus. Sokkal inkább filmbe illő.

Leraktam a bögrét magam mellé, majd lehuppanva eddigi ülőhelyemről, visszamentem a szobába. Nekidőltem az ajtófélfának, és végignéztem amint Harry erőtlenül felkel, megdörzsöli a szemét és a telefonjáért nyúl.

- Most már tudom mi az első dolgod miután felkelsz. -nevettem el magamat, mire felém kapta a fejét és rám mosolygott.

- Ha még mellettem feküdnél, lehet, hogy más lett volna. -nevetett ezúttal ő. Összeszűkítettem a szemeimet, majd átgondolva a szavait, az ágyhoz szökdécseltem, majd ledőltem mellé. Nagyokat pislogva végignézett rajtam, majd fölém hajolt.

- Miért hoztál ide? -suttogtam a szemébe nézve, majd átkaroltam a nyakát. Nem válaszolt semmit, csak felült és maga elé nézett. Nem hagytam annyiban, így követtem a példáját, és az ölébe ültem. - Szóval? -ismételtem meg magam.

- Amíg Niallnél laktál, nem tűnt el semmid? -nézett a szemeimbe.

- Tessék? -nevettem el magamat zavaromban. Miért vett volna el tőlem bármit is? Miért kérdez ilyet egyáltalán? - Én... Nem tudom, nem hiszem.

- Natalie. -nézett rám komolyan. -Semmid? Semmi fontos?

- A naplómból egy oldal, nem lényeges. -hajtottam le a fejemet, majd kikászálódtam az öléből, és a falnak dőltem karba tett kézzel. - Elmondanád végre, hogy miért jöttünk ide?! -kérdeztem meg utoljára. Még pár másodpercig maga elé nézett, majd kiabálni kezdett, hogy miért nem mondtam el neki, hogy eltűnt egy oldal a naplómból. Majd amikor megtudta, hogy azon az oldalon a titkaim voltam, begurult. Felállt, és elém sétált.

Értetlenül néztem rá, majd hirtelen a falba vágta a kezét. - Harry! -kaptam a kezeimet a szám elé, majd megijedve néztem fel rá.

- Elmondok valamit, ha megígéred, hogy nem mész el... -vett egy mély levegőt és elindult kifelé.

- Nem kérhetsz ilyet! -siettem utána, majd amikor megláttam, hogy a teraszon áll, megálltam az ajtóba. - Azt mondtad, ha valami nem tetszik, elmehetek. -furcsa nap, én mondtam.

- Azért mentem vissza az iskoládba, mert meg kellett volna ölnöm téged. -nem nézett rám. Végig csak az épületeket bámulta, háttal nekem. - Mert nálad van valami, a születésed óta. De amikor a szüleid meghaltak, senki nem tudta, hogy hogy lehet ezt elvenni tőled. -emelte az égre a tekintetét, mire én közelebb léptem hozzá. - De ha valaki rájön, az valami nagy dolgot vihet véghez. De amikor megláttalak, képtelen lettem volna megölni téged. -mondta ki, majd drámaian felém fordult. - Ezért most engem akarnak. És én... -könnyek gyűltek a szemébe, majd közelebb jött hozzám.

- Te most azért hoztál ide, hogy megölj. -fejeztem be a mondatát, mire egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Bólintott egyet, majd keservesen felnevettem. - De te képtelen vagy erre! -üvöltöttem el magam, miközben széttártam a karomat. - Képtelen vagy megölni egy lányt, mert azt mondod szereted?! Miért szerettél belém egyáltalán? -megráztam a fejemet, majd csalódottan a szemébe néztem. Hátat fordítottam neki, majd elfutottam.

Elfutottam egészen a konyháig. Minden egyes fiókot kihúztam, majd amikor nem találtam meg amit akartam, visszacsaptam. Hallottam amint Harry utánam siet, majd értetlenül azt kérdezgeti mit csinálok. Kihúztam az utolsó fiókot, majd megpillantottam benne azt, amit kerestem. Egy kést. Harry felé fordultam, majd a lábamhoz emeltem.

- Ki akarja ennyire megszerezni azt ami bennem van? Mi ez egyáltalán? -kérdeztem megtartva az előző hangnemet.

- Nem mondhatok semmit... -suttogta és tett egy lépést előre. Közelebb emeltem a kést magamhoz. - Natalie!

- Ki bérelt fel, hogy megölj?! -még közelebb tartottam a lábamhoz, mire megremegett a kezem.

- Niall! Niall volt az, és most dobd el azt a kibaszott kést! -kiabálta feltéve a kezeit.

Rá bámultam, majd én is felemeltem a kezeimet. Ránéztem a tenyerére amit szétnyitott. Én is így tettem, mire az éles tárgy a padlóra zuhant. Összeszorítottam a szemeimet.

- Nem lehet ő...

- De igen, ő az, esküszöm. -lépett elém, majd magához ölelt.

- Haza akarok menni. -sírtam el magamat, miközben hozzá bújtam. - Nem bízom benned. -nyögtem ki végül. Még jobban magához szorított. Nem ezt a reakciót vártam tőle, azt hittem csak úgy elenged és csapkodni kezd.

- Adj még egy esélyt. -suttogta a fülembe, miközben végigsimított a hátamon.

- Már megadtam... -húzódtam el tőle, majd letöröltem a könnyeimet. - Inkább én vesszek, mint te. -vontam vállat, majd sarkon fordultam és a szoba felé indultam.

***

Sajnálom, hogy ennyit késtem, de remélem tetszett ez a rész. :)