10. Fejezet

" - Hol is voltál te eddig. -mosolygott rám, majd eldőlt az ágyon. Nem tétováztam, mellé bújtam és elkezdtünk nézni egy filmet. Nem igazán tudtam figyelni miről is szólt, egyre jobban elnyomott az álom, majd csak arra emlékeztem, hogy kikapcsolja a tévét és mindketten elalszunk. "

Kedves Naplóm!

A napjaim egyre lazábbak lettek. Kicsit izgulni kezdtem a bál miatt, aminek talán itt volt az ideje, hiszen hamarosan eljön a Nagy nap.

Harry azóta nem keresett, viszont küldött egy nagylelkű SMS-t amiben annyit írt "Majd jelentkezem." Nagyszerű. Egyre jobban kezdett hiányozni, szinte minden nap, minden percében őt kerestem. De nem találtam meg.

Azóta még nem mentem haza, Niallnél lakom. Az édesanyja nem is olyan borzasztó személyiség mint ahogyan azt a fia előadta. Nem is volt olyan rossz itt élni. Együtt jártunk haza a suliból, de persze előtte beugrottunk egy általános iskolába, ahova Tina járt. Mindig örült amikor meglátott, és mindig azt mondogatta elsőnek, hogy: Igazat mondtál, tényleg nem hagysz egyedül.

A mai nap elegem lett a várakozásból. Hiába nézegettem azt a bizonyos SMS-t, soha nem kaptam újat, vagy akár egy hívást, így hát, segítséghez fordultam.

Szombat reggel volt. Álmosan feküdtem az ágyban Niall mellett. Mielőtt kinyitottam volna a szememet, erőtlenül megdörzsöltem azt, majd a másik felemre fordultam ahol nem közvetlen az ablakra néztem, hanem a szőke hajú srácra.

- Jó reggelt. -adtam puszit az arcára, amire elmosolyodott és magára húzta a takarót. Nagy erőfeszítések árán kikeltem az ágyból, és öltözködni indultam. Miután már mindketten elvégeztük a reggeli készülődéseket és megreggeliztünk, bementünk a nappaliba.

- Figyelj. Harryről lenne szó. -kezdtem bele, mire automatikusan a kezemet kezdtem tördelni. Bólintott egyet, jelezvén, hogy folytassam. - Szóval. Már egy jó ideje nem láttam, és azt mondta keresni fog és... -nem értettem mi volt ebben amit annyira nehezemre esett kimondani. Végül mély levegőt vettem és befejeztem amit elkezdtem. - Nem tudod esetleg, hogy hol lakik?

- Natalie. -mondta mosolyogva, majd elterült a kanapén. - Te beleszerettél. -mondta egy ásítás kíséretében, mire én ellenkezni kezdtem. - Bármit mondhatsz, ez meglátszik rajtad, de... Iskola mellett, egyenesen fel két utcát, aztán befordulsz jobbra és ott a negyedik ház szintén jobb oldalt. Nagy, fehér. Ki fogja szúrni a szemedet. Egyedül lakik, ha nyitva a kapu, legyél bátor és csak menj be. -darálta le egyhuzamban a szavakat, amelyeket próbáltam megjegyezni.

Nem telt bele sok időbe, de már az iskola előtt álltam, és mint ahogy mondta, elindultam egyenesen, fel két utcát. Mikor ezt az utat megtettem, nem bírtam tovább, futni kezdtem. Egész jól ment már, ennyi edzés után.

Odaérve, tényleg kiszúrta a szememet a nagy, fehér ház. Szerencsés napom lehetett, ugyan is a kapu nyitva volt... Bátorságot vettem magamon és be is mentem. Biztos voltam benne, hogy tart egy kertészt, az udvar láttán.

Besétáltam az ajtón, de nem volt ott egy lélek sem. A kiabáláshoz nem volt már elég merszem. Levegőt sem mertem venni. Elindultam a házban, majd megtaláltam valószínűleg a nappalit, ahonnan egy lépcső vezetett felfelé. Ahogy besétáltam a helyiségbe, megláttam amint a kanapén fekszik. Elgondolkoztam, hogy hagyjam aludni, vagy ugorjak rá? Végül megláttam néhány képet a falon és elkezdtem őket nézegetni.

Volt egy kép amin egy kislánnyal volt. Nagyon aranyosak voltak. Elmosolyodtam rajta. Sokáig nem tudtam nézelődni, ugyanis csak azt éreztem, amint két erős kéz a falnak szorít. Összeszorítottam a szememet, majd kifújtam minden levegőt ami bennem volt. A mellkasom eléggé fájt a szorítástól...

- Ki küldött ide? -hallottam azt a bizonyos rekedtes hangot.

- Harry, engedj el. -mondtam a tőlem telhető legmagasabb hangon. Maga felé fordított, mire én lassan kinyitottam a szememet. Az arcomat fürkészte, de nem mondott semmit. Borzasztóan nézett ki. Mint aki azóta be volt állva, amióta találkoztunk. De ez nem lehet ő...

- Hé... -leszedtem magamról a kezeit és a szemébe néztem. - Minden oké? -kezdett megijeszteni, de elkezdett közelebb hajolni hozzám, ismét elakadt a lélegzetem.

- Te vagy az egyetlen reményem, és most kérlek menj el. -suttogta szinte ajkaimra, amit már nem bírtam tovább. Megragadtam a tarkójánál, majd ajkaimat övéire tapasztottam. Egyik kezével megtámaszkodott a falnál, míg a másikkal a derekamat karolta.

- Nem megyek el ameddig nem mondod el mi folyik itt. -toltam kissé hátrébb magamtól. Láttam amint kiegyenesedve ökölbe szorítja a kezét, majd megkéri, hogy üljek le a kanapéra. Leült mellém, majd pár percig csak csöndben, lehajtott fejjel ült.

- Ez az egész olyan jól indult. Azt hittem ki tudok szabadulni ebből az egészből és csak úgy tekinteni rá, mintha egy rossz álom lett volna. A legrosszabb. De nem ment. Itt nincsenek jók vagy rosszak. Ezek mind csak kiejtett szavak, megfoghatatlanok, minősíthetetlenek, jelentéktelenek. Semmi értelmük, nincsenek ilyen tettek vagy tulajdonságok. És ezt ők is jól tudták. Hagyták, hogy kilépjek, annak ellenére, hogy én voltam a legjobb... -mély levegőt vett, majd felnézett rám. - Aztán jöttél te. Beléptél az életembe és úgy éreztem, ez egy új fejezet lesz. Más mint a többi. Olyan... Boldog. De elrontottam, ezt is elrontottam! -láttam amint könnyek gyűlnek a szemében, így közelebb ültem hozzá és megsimogattam a hátát, folytatáshoz biztatva. - Elkezdtem érezni irántad valami újat, valami jót. És ezt felhasználták ellenem. Azt mondták megölnek téged, ha nem megyek vissza. Ezért nem kereshettelek, mert el akarlak felejteni, de így nem megy. -halvány mosoly jelent meg az arcán.

Megszeppentem. Hirtelen nem jött szó a számra. Meg akarnak ölni? Mindezt csak azért, mert szeret engem? De kik akarnak megölni egyáltalán?

- Drogosok? -kérdeztem rá értetlenül, mire ő csak felnevetett.

- Dehogy is. Manhattan bérgyilkosai. -most még jobban nem tudtam mit mondani. Csak pislogtam. Megállás nélkül. Visszagondoltam azokra az újságcikkekre amikben túlrészletezték, hogy Manhattan bérgyilkosai hogyan öltek embert, mindezt hideg vérrel. Azt mondták náluk nincs jobb ember a gyilkolásban.

- Manhattan... -ismételtem meg a szót, majd felálltam. - Harry, ha ezek az emberek csak ezért akarnak megölni, akkor eleget teszek a kérésednek, és elmegyek. -ő is felállt, majd láttam a tekintetén, hogy nem ezt akarja.

Odahajoltam hozzá, puszit nyomtam az arcára, majd sietősen távoztam a házból. A legközelebbi parkba mentem. Néhány könnycsepp csordult végig az arcomon. Nem volt erőm letörölni őket. Beérve a célpontomhoz, megálltam egy fa mellett. Ha azért akarnak megölni, mert érez irántam valamit, akkor leállítják ellenem a vadászatot. Azonban ha mégsem, akkor valaki felbérelte őket.

Hirtelen felindulásból, elkezdtem lapozgatni a naplómat. Vissza akartam keresni a legelső lapot. Azt a lapot ahova mindent leírtam magamról. Mindent titkomat. Ez volt a legelső lap. De nem találtam meg. Csak a kitépett maradványa ékeskedett a szemem előtt.

Az egész naplóm, az életem megváltozása... Megváltozott. Nem... Ez nem lehet...
Miért ezzel a sorral kezdődik?! " Egy kora tavaszi napon sétáltam hazafelé az iskolából, amikor észrevettem egy cicát. Imádom a macskákat. Ma van a 18. születésnapom... " A szüleim halálával kellene kezdődnie! 

***

Sziasztok :) Ez a rész elég érdekesre sikeredett, de azért remélem (ez is(?)) elnyeri a tetszéseteket. Várom a kommenteket! :)

9. Fejezet

" Épp elindultam volna, mire valakibe belebotlottam. - Jézusom, Harry! -kiáltottam fel. "

Kedves Naplóm!

Végre túl vagyok a vizsgákon! Nagyon sokat tanultam rájuk az elmúlt időben. Niallel a projektünk is ötös lett. Az utóbbi oldalhoz kapcsolódóan: azóta kézenfogva járjuk a folyosót. Hivatalosan nem jelentettük ki, hogy járunk, de szerintem mindenkinek feltűnt.

Harry levegőnek néz. Alig jár már iskolába, igaz, hogy már kijárta és csak azért jár még mindig, hogy a tanárok papírügyeiben segétkezzen, de akkor is. Valahogy hiányzott.

Lassan hazafelé indultam, át az iskola kertjén. Alig vártam már a nyári szünetet. Az előtte lévő napon pedig a bál lesz. Semmi kedvem nincs puccos ruhát vásárolni hozzá. Gondolom anya úgy is adni fog valami göncöt.

Mielőtt végleg beléptem volna a bérház ajtaján, elköszöntem Nialltől. Csak szimplán megöleltük egymást. Nem vagyok híve az utcán való enyelgésnek. Hányingerkeltőnek tartom. Rossz szokás, ezzel fogok megöregedni.

- Szia anya, hazajöttem! -mondtam unott hangon, egy sóhajtással megspékelve. Nem vártam választ, mint úgy általában. Haragudott rám, amiért már nem vagyok boldog párkapcsolatban az ágyammal, hanem lecseréltem Niallre.

Tina anya elvén volt, bár semmit nem tudott az egészről. Mindig is anya mellett állt ki, ezt most is bizonyította.

A konyha felé vettem az irányt, hogy végre elmondjam neki amit már olyan régen akartam. Nagyjából azóta amióta ideköltöztünk.

- El akarok innen költözni. Messzire ettől a bérháztól, ugyan is utálok itt élni. -mondtam enyhén felemelve a hangomat anya elé állva.

- Van elég pénzed, nem? Én szeretek itt élni, és Tina is. Független vagy, csinálj amit akarsz. -mondta higgadtan és elsétált mellettem.

Elgondolkoztatott ezen. Olyannyira, hogy elkezdtem az ügy érdekében tenni is valamit. Felhívtam Niallt és elmondtam neki mindent. Ő csak annyit mondott, hogy éjszakázhatok nála ha gondolom.

Ezúttal elfogadtam az ajánlatot és elkezdtem összeszedni a dolgaimat. Egy nagyobb táskaba pakoltam néhány ruhát és fontosabb dolgokat, mint fogkefe, fésű, ősrégi telefontöltő és hasonlók.

A hátamra kaptam a táskámat és átsétáltam a mellettem lévő szobába. Tina szobája volt. Az ágyon ült, kezében a kedvenc barbijával amit tőlem kapot karácsonyra. A szeme vörös volt és karikás. Mint aki már egy jó ideje sirdogál. Amint meglátott engem, eldobta a kezében lévő figurát és hozzám rohant. Szorosan átölelt és szipogni kezdett.

- Ne hagyj itt... -mondta szaggatottan, a hangjaiban érezni lehetett a fájdalmat. Sosem fogom elfelejteni ezt a pillanatot. A húgom összetört, pedig még olyan kicsi... - Kérlek ne hagyj itt! Te vagy a legjobb nővér! -üvöltött fel kínjában, mire én letérdeltem elé és karjaimba zártam. Belepusziltam a hajába és megsimogattam a hátát.

- Muszáj elmennem. -suttogtam olyan nyugodsággal, amitől elakadt a lélegzete egy pillanatra. - Nézd, ez nem azt jelenti, hogy nem fo...

- Olyan vagy mint apa! -bukott ki belőle és gyengén, erőtlenül a karomba vágott. - Te is itthagysz és soha többé nem látlak! -az ágyához rohant és a párnákba temette arcát.

Mély levegőt vettem és hagytam beletörődni gondolataiba. Remélem nem lesz igaza, és egykor pozitívan fog majd csalódni. Halkan bezártam magam mögött az ajtaját. Az előtérben anya állt, neki is könnybe lábadt a szeme.

- Nézd végig ahogy szétesik a családod. -mondtam szemrehányóan. Látszott rajta, hogy mondani akar valamit, de nem jött szó a szájára. Csalódottan megráztam a fejemet és a kezébe nyomtam a lakáskulcsot. Ennyi. Itt hagyom magam mögött az életem egy részét minden megbánás nélkül.

Sóhajtva indultam neki az utamnak. Délután négy felé járhatott az idő ekkor. Furcsa volt megszokni, hogy ilyenkor süt a nap. Télen ilyenkor már javában fújt a szél, és néhány felhő takarta a holdat.

Az utcákon szokás szerint alig volt pár ember. Mindenki egy bulira készült. És én? Nézem a járdát és sétálok egy srác házához, akivel a kapcsolatom valószínűleg csak egy futó kaland. Nehéz volt ebbe belegondolni, így inkább a körülöttem lévő épületeket bámultam.

Volt két ház, amelyek között egy zsákutca húzódott. Üvegcsapódást hallottam. Összerezzentem. Valahogy késztetést éreztem, hogy utána járjak. Körülnéztem, hogy van-e erre valaki, esetleges kiáltások meghallásara, de egy lélek sem volt. Remegő léptekkel indultam a hang irányába.

Előttem már láttam a végső falat, a kopott, szürke szemetes konténereket, a fekete szemeteszsákokat. Majd szembetűntek az üvegszilánkok ahogy megcsillantak a napfényben. Hirtelen egy cipő is a figyelmembe került. Felfelé vezettem a tekintetemet, majd mikor arra a bizonyos archoz értem, tátva maradt a szám. Közeledni kezdett felém, mire én rohanni kezdtem.

- Harry. - suttogtam magam elé, mikor odaértem hozzá és átöleltem. Mellkasára hajtottam a fejemet, mit sem törődve azzal, hogy éppen haragszik rám, ezért nem viszonozza az ölelésem. Egyre erősebben és erősebben szorítottam magamhoz. Vagy percekig állhattunk így, majd elengedtem és a szemébe néztem.

Összeráncoltam a szemöldököm. Furcsa volt a tekintete. Olyan üreges volt és semmitmondó, mint aki még magáról sem tudott. Két kezem közé vettem az arcát, majd elborzadtam.

- Te szívtál?! -elborzadtam, majd két lépést tettem meg hátrafelé. Mit keresett itt? Én mit keresek itt?

- Natalie, neked nem kéne így látnod.

- Akkor kinek kéne? A kurváidnak?! -tört ki belőlem. Ő csak nevetette, amit nem értettem,

- Te féltékeny vagy.

- Tessék? Ez nevetséges. -ráztam meg a fejemet, és visszafelé indultam. Minek is jöttem ide. Semmi értelme ennek az egésznek.

Éppen kiléptem ismét a főútra, amikor mögém lépett és a karomnál fogva magához rántott. Mélyen a szemembe nézett, mire meggyengültem. Elszállt minden dühöm és nem gondoltam semmire. Megráztam a fejemet és puszit adtam a szája sarkába.

- Keress meg, ha kijózanodtál. -halványan rá mosolyodtam, majd ott hagyva magam mögött, véglegesen tovább indultam. Már nem jött utánam.

Fél óra múlva már Niall ágyán ültem. Ő előttem mászkált fel-alá és zavarában folyamatosan a hajába túrt. Azt mondta beszélnünk kell, ami megérzéseimből nem túl jót tartalmazhatott ez a leendő beszélgetés.

- Nézd, csodás lány vagy, tényleg. -állt meg végre előttem és megfogta a kezemet. - De nincs szükségem barátnőre, maximum egy futó kalandra, de ez...

- Rendben, benne vagyok. -néztem rá kislányos szemekkel, mire ő meglepetten visszakérdezett. Elnevettem magamat. -Benne vagyok. Nem kell kapcsolat, csak olyan... Barátság extrákkal, nem? -kissé oldalra döntöttem a fejemet, mire ő megörült.

- Hol is voltál te eddig. -mosolygott rám, majd eldőlt az ágyon. Nem tétováztam, mellé bújtam és elkezdtünk nézni egy filmet. Nem igazán tudtam figyelni miről is szólt, egyre jobban elnyomott az álom, majd csak arra emlékeztem, hogy kikapcsolja a tévét és mindketten elalszunk.

***

Sziasztok! Ezt a részt karácsonyra szántam.. Nem lett annyira jó, gondolom sok helyesírási hiba van benne, mivel nem tudtam átolvasni.. De azért remélem tetszett. :)

8. Fejezet

" - Niall... -suttogtam lélegzet visszafojtva, mire puszit nyomott a szám sarkára.

- A suliban találkozunk. -mondta halkan, mire sarkon fordult és elsétált. "

Kedves Naplóm!

Életem eddig csak a monoton szürke hétköznapokról szólt. Most végre történt egy kis változás. Volt kikkel lógni suli után, szünetekben. Szinte mindig Nialléknál voltunk.

Mint kiderült, az édesapja már kiskorában meghalt, ezért az anyja nevelte fel. Nem voltak testvérei, vagy más rokonai. Gyakori volt, hogy csak ő tartózkodott otthon. Nagyon klassz kérója van. Nem tudom miből telhetett nekik rá.

Az anyukája egy pincérnő a helyi étterembe, ő maga egy kisebb autószerelő garázsban dolgozott, mint kiderült nem túl sok pénzért. De ez a lakás... Mint valami álom. Talán nem volt szebb mint a kisgyerekek háza, akiknél bébiszitterkedem, de a mi bérlakásunkhoz képest minden szép volt.

 - Hé, Natalie! -kiabált utánam a suliban Niall. - Ma is rá érsz? -kérdezte, miután behozta lemaradását.

- Mivel ma sincs munkám, ezért azt hiszem rá. -nevettem el magamat. Az edzéstervet lazábbra vettem, mivel lényegesen vékonyabb lettem mint év elején. Ebbe bele tartozott az is, hogy sokkal felszabadultabb lettem társaságban.

 - Király. Már csak egy órám van, gondolom mivel te nem vagy tagozatos, itt vége a napodnak. -nyújtózott egyett elfojtva ezzel egy ásítást. Megbeszéltük, hogy megvárom, ő pedig próbál sietni óra után.

A projektünk egész jól haladt, a miénk lesz a legjobb úgy érzem. Harryvel folyosós barátok lettünk. Ismét becsöngettek, én pedig felmentem a második emeletre, ahogy szoktam. Nem lepődtem meg, ott állt a szekrényeknél.

- Szia Styles. -mentem felé mosolyogva, miközben kitártam a kezeimet ölelésre várva.

- Andersone. -nevette el magát és karjai közé zárt. Mélyen beszívtam az illatát. - Minden nap meg tudsz lepni. -nézett végig rajtam miután elengedett. Kérdőn ránéztem amiből valószínűleg leesett neki, hogy nem igazán értem mire céloz.

- Amikor megismertelek... Ne haragudj, de volt rajtad felesleg. De most. -fütyült egyett és összecsapta a tenyerét. - Modellnek kéne menned. Minden tökéletes rajtad.

Ezek után lementünk a hallba, majd a padokhoz ülve jól elbeszélgettünk. Idő közben a büfés hölgy két kávét hozott nekünk, amit Harry állt. Olyannyira elbeszélgettünk, hogy észre se vettem, hogy Niall mögém lép.

- Hé skacok. -veregette meg Harry vállát. - Ezt a lányt most ellopnám, ha nem probléma. -elnevette magát, mire Harry csak mosolygott. Én csak némán felálltam és összeszedtem a cuccomat.

- Éppenséggel, de. Baj. -mondta a választ a szőke srác szemébe nézve.

- Hogy? -kérdeztünk vissza egyszerre, mire ő is felállt, és elém állt. Ezt nem tudtam hova tenni. Csak furcsán néztem rá. Mi lett azzal a sráccal akivel az előbb szinte sírva nevettem?

- Nem mész vele sehova. -suttogta összeszorított fogakkal Niallnek, úgy hogy ne halljam. Hát nem jött össze. Megráztam a fejemet majd elindultam ki a suliból. Nem érdekelt a harcuk, vagy hogy épp min vesztek össze.

Alig telt el pár perc, de ismét hallottam ahogy valaki utánam fut a nevemet kiabálva. Elmosolyodtam amint mellém ér és átkarolja a derekam.

A délutánom csodásan telt, ezúttal csak kettesben voltunk Niallel, senki más, se szülő, se barátok. Éppen a szobájában csináltuk a házi dolgozat legvégét. Persze közben minden más is fontosabb volt, például, hogy a szappan tűz hatására milyen gyorsan olvad el... A mai napig nem értem hogyan jött ez az evolúcióhoz.

- Natalie, mondhatnék valamit? -nézett rám komolyan, mire én próbáltam nem nevetni, csak némán bólogatni. Egy percig habozott és csak maga elé nézett.

- Hé.. -kezdtem volna bele, de közbevágott. - Igen vagy nem? -nézett ezúttal a szemembe. Zavaromban felnevettem, mire ő megismételte a kérdést.

- Igen, de én nem tu... -fejeztem volna be a mondatomat, mire ő a derekamnál fogva közelebb húzott és ajkait az enyéimre tapasztotta. A legjobb módja elhallgattatni egy lányt. Már értem miért mondják.

Átkaroltam a nyakát, és viszonoztam a csókját. Vagy három percig így ülhettünk az ágyon, mire a drámai pillanat is bekövetkezett.

- Drágám, hazajöttem, és beszélnünk kell! Te bukásra állsz matekból! -ordította az anyja, mire elengedtem és befogva a számat, néztem rá. Ő csak felnevetett.

Ismét összeszedtem a cuccaimat és kifelé vettem az irányt. Niall anyja mellett, lenéző fejjel sunnyogtam el, egy ' Jó napot ' kíséretében. Magam mögött gondosan bezártam az ajtót. Felnéztem az égre. Már sötétedett és pár csillagot lehetett is látni.

Épp elindultam volna, mire valakibe belebotlottam. - Jézusom, Harry! -kiáltottam fel.

7. Fejezet

- A folyosón találkozunk, Harry Styles. -mosolyogtam rá, majd kiszálltam a kocsiból és elindultam be az ajtón.

Kedves Naplóm!

Miután elhatároztam, hogy meg fogok változni, tettem ki hirdetéseket, hogy munkát vállalok. Pár nap múlva meg is kaptam a munkát. Két kisgyerekre kell vigyáznom. Nem hittem volna, hogy ilyen jól fog menni. Nagyon élvezem, a kicsik meg pláne! Remek körülmények között élnek. Otthonos, de mégis stílusos. Nagy előkertjük van, medencével és kivilágított sütögető hellyel. Szívesen beköltöztem volna ide egy sátorral... A belső körülményekről, pedig kár áradoznom. Egyszerűen csodálatos.

Örültem, hogy valaki végre foglalkozik a gyerekekkel. Az anyjuk nem épp egy minta anya... Az apjukról pedig ne is beszéljünk.

Csak úgy teltek a hetek, a hónapok. Elhatároztam, hogy a bálra formába hozom magam. Próbáltam odafigyelni a táplálkozásomra is. Életem legborzalmasabb turmixait ittam meg nap mint nap... Megcsináltam már az edzéstervemet is amit napi rendszerességgel csináltam. Futottam pár kört, a bérház körül, amikor épp olyan idő volt. Anyut sajnos nem tudtam rávenni a friss levegőn lévő tartózkodásra, ugyanis a körülmények nem voltak túl szépek. A fű kikopott, a fák elfonnyadtak. Az épület falai sem nyújtottak szép látványt az omladozó falak miatt... De! Legalább friss a levegő.

Egy idő után, viszont anya már nem nézte jó szemmel az igyekezetemet. zavarta, hogy elmegyek otthonról. Sőt, amióta Niallhez is rendszeresen átmegyek a projekt miatt, egyenesen megtiltotta a szabad lábon való mászkálást. Még dolgozni se mehettem egyedül. Úgyhogy megállapodtunk, hogy velem jön, aztán időre értem. Kocsi hiányban, ez inkább neki ütött vissza, mint sem nekem...

- Holnap négyre kell mennem dolgozni. Akkor jössz? -kérdeztem meg egy újabb napon, miközben egy almát rágcsáltam.

- Nem tudom. Unom már a kísérgetést. Én is tudok pénzt adni ha kell... -mondta egy sóhajtás kíséretében.

- Nem a pénz számít! -emeltem fel a hangomat. Ha a pénz számítana, mindenkit toboroznék a gyűjtése érdekében, hátha akkor nem ilyen körülmények között kéne élnem.

- Hát akkor mi? Nem érdekel, hogy mi számít, nem akarom, hogy ennyit mászkálj el itthonról! Már alig vagy itthon. Suli után egyből mész dolgozni, este meg mikor hazajössz, már csak tanulsz, vagy az edzésterveddel foglalkozol! -kiabált velem. Láttam, hogy könnyek gyűlnek a szemében. De nem tehettem róla. Visszavágtam.

- Csak igyekszem önállóvá, felelősségteljessé válni...Ennek más anya csak örülne. -mondtam csalódottan. Csalódtam anyában... Azt hittem, majd segíteni fog és támogat. Ehelyett inkább csak ellenzi.

A suliban, a legutóbbi vitánk óta, Karenék nem kötöttek belém. Nem volt semmi ami elrontaná ezt a napot. Egész normálisan telt az első pár órám, egészen ebédszünetig...

Épp Niallhez mentem volna oda, de valaki elém állt.

- Szióka. Tisztáznunk kéne pár dolgot. -nézett rám gúnyosan Holly. Elkezdte mondani a baromságait, hogy szálljak le róluk és hasonlók. Igazából csak kötekedni akart. Már épp küldtem volna el a francba, amikor...


- Szállj le róla, Holly. -mondta egy mély hang a hátam mögül.

- Beszélgetünk, most meg mi bajod?! -fordult a mögötte álló fiúhoz.

- Tudom, hogy mire készülsz, de nagyon ajánlom, hogy ne tedd! Menj vissza a bandádba. -mondta lenézve rá. Holly sziszegett valamit, majd sarkon fordult, félre dobta a haját és elment. Niall átkarolt a vállamnál, majd odakísért az asztalához, ahova idő közben leültek a barátai.

- Ezt miért tetted? -fordultam felé, mire ész szerű magyarázatként csak annyit mondott, hogy mindenkinek elege van Karenékből és, hogy nem szolgáltam rá, hogy szívassanak. 

Destiny-Hope Lighton, az osztály legszebb csaja. Jóban van Niallel, gondolom ezért is ült az asztalnál. Mellette ült még pár fura fazon, de velük nem igazán foglalkoztam. Állítólag két hete jöttek a suliba.

Amint leültünk mi ketten is az asztalhoz, hosszú beszélgetésbe kezdtünk. Az óra már vagy negyed órája elkezdődött, de nem bántam meg. Egész jól elbeszélgettünk, majd mellénk lépett még valaki.

- Leülhetek én is? -mutatott az asztal szélén lévő üres székre. Nem fordultam felé, de ismerős volt a hangja.

- Harry! Gyere. -invitálta le közénk Niall, mire azonnal felfigyeltem. Mindenki köszöntötte. Ő csak mosolygott. Pontosabban rám. 

- Gondolom nem ismeritek egymást, ő itt... -mutatott rám Niall.

- Natalie Andersone. -nevette el magát. - Szia. -erre csak értetlenül néztek ránk a többiek, majd elmagyaráztuk, hogy a folyosón találkoztunk. Ezek után még két órát elbeszélgettünk. Bár nem értem, hogy a tanároknak hogy nem tűnt fel a hiányunk... 

Nemsokára felálltunk, majd mindenki elindult hazafelé, elvégre ennyi volt mára az iskola. Éppen a szekrényemtől léptem el, mire Niall elém lépett.

- Hazakísérhetlek? -kérdezte mosolyogva, mire én is elmosolyodtam. Leírhatatlan volt, hogy mit hozott ki belőlem az a mosoly. Eleve magamat sem értettem. 

- Persze. -nevettem el magamat, mire megfogta a kezemet és elindultunk kifelé. Út közben hátra pillantottam. Harry állt ott. Nem a szokásos mosoly volt az arcán. A szeme nem csillogott, inkább elfeketedett. Inkább magam elé figyeltem és tovább beszélgettem a mellettem sétáló szőke sráccal. 

- Szóval... Itt lakom. -mondtam lehajtva a fejemet egy sóhaj kíséretében. Nem voltam rá büszke, hogy egy ilyen környéket, egy ilyen épületet kellett az otthonomnak hívnom.

- Remélem máskor is hazakísérhetlek. -mondta továbbra is mosolyogva.

- Feltéve ha nem untál még meg. -néztem fel rá, mosolyt erőltetve az arcomra. Már éppen kezdtem volna bele az elköszönésembe, amin egész úton gondolkoztam. De egyszer csak közelebb hajolt hozzám. Ismét ott volt az a pár miniméter, és a filmekből következtetve, ezután nem az elsétálás következik...

- Niall... -suttogtam lélegzet visszafojtva, mire puszit nyomott a szám sarkára.

- A suliban találkozunk. -mondta halkan, mire sarkon fordult és elsétált.

***

Sziasztok. :) Ne haragudjatok, hogy ennyit késtem ezzel a résszel... Több mint 4 hónapot. :/ Ebben a részben semmi érdekes nem történt, de remélem azért tetszett. :) Akik továbbra is olvassák, azoknak nagyon köszönöm, sokat jelent nekem! :')