14. Fejezet

 *Adam szemszöge*

- Ez furcsa. -döbbentem meg, levéve a szemüvegemet, majd újra átlapoztam az egész könyvet.

- Megint mi? -sóhajtott fel Norah. - Már napok óta azt a könyvet olvasod! Semmi mással nem foglalkozol. -fújtatott egyet, majd lehajtotta a fejét a párnára és magára húzta a takaróját.

- Tudom, de ha ez tényleg egy napló, valakinek érdekes élete lehet, vagy lehetett. -tettem le nagy nehezen a naplót az éjjeli szekrényemre, majd én is elterültem az ágyon, magamra rántva a takarót. A plafont kezdtem el kémlelni, majd mikor a mellettem fekvő feleségem, egy szót sem mondott, rá vezettem a tekintetemet és megláttam az értetlen arckifejezését. - Mármint... Ez a lány, leírta, hogy meg akarták ölni, és haza akar menni az ottani helyéről.

- És aztán? -hangja ezúttal nem volt olyan unott, mint szokott lenni. Kíváncsiság rejtőzött benne.

- Ennyi. Több oldal ki van tépkedve, utána pedig olvashatatlanok a betűk. Sőt, mintha felgyújtották volna, és egy pohár vízzel oltották volna el. -magam mellé néztem, hogy ismét szemügyre vegyem a napló állapotát. Szörnyen nézett ki. A külső fedele kezdett leszakadozni, az ember kezében szinte lassan elporlad. 

- Ezt meg hogy érted? -ült fel az ágyban, majd elvette mellőlem az imént említett tárgyat és óvatosan lapozgatni kezdte. - Ez hihetetlen. -mondta halkan. - Mintha évek óta a föld alatt lett volna. -tovább nézegette, majd a kitépett oldalakhoz ért. Végigsimított a helyükön. - Mintha valaki meg akarta volna semmisíteni, hogy senki ne tudjon a létezéséről. De miért? -nézett felém ijedt tekintettel.

- Fogalmam sincs. -sóhajtottam fel.

- Hé.. Hé! Ezt láttad már? -bökdösött meg, mire felültem és arra néztem, amit mutatott. 

"Figyellek. És ha rajtam múlik, meghalsz. " Egy egész oldalt beterített ez az üzenet. Tovább lapoztunk egyet, majd még egy szöveg volt benne: "Soha nem kellett volna megbíznom benned. Általad nem fogok meghalni"

- Ez Natalie kézírása! -sietősen lapoztam egyet, majd megkönnyebbülésemre, kellemes sorok következtek.

"Kedves Naplóm! Még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy ez történt... Hogy lehettem ennyire ostoba? Miért tettem ezt vele... Olyan jó lenne, ha újrajátszhatnám azt a napot, de úgy néz ki, erre már lehetetlennek bizonyosul. Már csak az nyugtat, ho " Ennyi. A sorok ismét olvashatatlanná válnak. Felsóhajtottam. Mi történhetett?

Norah szomorkásan nézett rám, majd becsukta a szemem előtt a könyvet. - Ígérem neked, hogy holnap ilyenkorra ezt az oldalt tisztán fogod tudni olvasni. -biztatóan elmosolyodott, puszit nyomott az arcomra, majd miután lerakta a kezéből a naplót, lekapcsolta a lámpát és ismét lefeküdt.

Nagy nehezen, de én is követtem az ő példáját, majd álomba merültem.

***

Sziasztok! :) Sajnálom, hogy rövid részt hoztam, de a "valósághoz" most többet nem tudtam írni. Viszont cserébe, a következő rész napokon belül érkezik. :)

Ui.: Kommenteket még mindig szívesen várok! Viszont azt is nagyon köszönöm, hogy olvassátok a blogomat. :)