16. Fejezet

Kedves Naplóm!

Végre hazatértem! Ennyi veszekedést már nem tudtam elviselni, így jobbnak láttam, ha fogok egy taxit, és bár drága áron, de hazajövök.

Furcsa volt a régi, koszos, leomlott bérház előtt állni. Mintha évek óta nem jártam volna itt. De hát, ezt teszi az emberrel egy kis kalandozás.

Mély levegőt vettem, aztán megindultam befele. Nehezemre esett átlépni a küszöbön miután lenyomtam a kilincset. Az ajtó nagy nyikorgással kitárult előttem, majd előre vetettem magamat. Megszokásból a konyhába indultam, de nem volt ott senki. Tovább indultam Tina szobájába. Ott sem volt senki. Furcsa előérzetem támadt.

- Anya? -kiáltottam el magamat. Mintha visszhangzott volna az egész lakás. Ilyet sose éreztem még. Összehúztam a szemöldökömet, majd a szobámhoz indultam. Ez volt az egyetlen ajtó ami zárva volt.

- Tina? -kérdeztem félénken, mintha minden bátorságom elszállt volna. A hideg is kirázott amikor a kezemet az ajtómra raktam. Megráztam a fejemet, majd hirtelen a másik irányba indultam el. Senki sem volt itthon. Senki. De az ajtó mégis nyitva volt. Minden nyitva volt, kivéve az én szobámat... Futásnak eredtem, de a bérház előtt meglepő látvány fogadott.

- Kezeket fel! -ordították rám azonnal. Zsaruk, zsaruk voltak mindenhol... Semmit nem értettem. Tettem amit mondtak. - Maradjon ott! -kiabálták tovább. A szívverésem felgyorsult. Már semmit sem értettem. Három ember odajött hozzám és végigtapogatták mindenemet. Majd jeleztek több embernek, hogy jöjjenek.

Könnyek szöktek a szemembe. Nem tudtam mi történik, nem tudom mit csinálhattam.

- Natalie Andersone? -kérdezte az egyik a szemembe nézve. Nagyot nyeltem, majd lassan, átgondolva minden mozdulatomat, bólintottam egyet. Hirtelen átkarolt, majd a kocsi felé vezetett, viszonylag gyors tempóban.

- Ott van! -kiáltotta el magát, egy viszonylag távolabb álló személy, mire a mellettem álló elengedett, és egy futó alak után iramodott. Sokáig néztem előre. Sötétedett már, és a szemem is könnyes volt. Majd hirtelen az árny, amit néztem, kirajzolódott előttem a messzeségben.

- Harry! -kaptam a szám elé a kezemet. Az egyik zsaru azonnal megtorpant és utánam rohant. Egy helyben maradtam, de immár leguggolva. Elsírtam magamat.

- Jogában áll hallgatni, és minden amit mond, felhasználható ön ellen! -darálta le a szavakat az alak, aki elém ért és felrángatott a földről, be a kocsiba. - Jason vagyok. Legalább ennyit tudjon. -mondta beszállva a kormány elé. Azonnal gázt adott és elindultunk valamerre.

Nem tellett sok időbe, mire rájöttem, hogy a kihallgató terembe ráncigálnak. Viszonylag egy tágas szoba volt. Középen egy asztallal, annak két végén pedig egy-egy székkel. Jason egy takarót nyújtott felém, majd elhelyezkedett az egyik székben, majd kezével jelezte, hogy foglaljak helyet vele szemben.

Tettem amit mondott. Semmi értelme nem volt ellenkezni, bár azt sem tudtam mit tehettem.

-  Mit keresett abban az épületben? -kérdezte ridegen, végig a szemembe nézve. Semmit sem válaszoltam, csak álltam a tekintetét, mire ledobtam a kezemben lévő takarót a földre. - Hát legyen, játszhatunk így is. Honnan ismerte azt az alakot, aki elrohant a rendőrség elől? -tette fel az újabb idegesítő kérdését, de én ezúttal sem válaszoltam.

Egy tengernyi kérdéssorozat után, kezdte feladni a türelmét, a kedves kollega. Semmire sem válaszoltam. Elvégre ő mondta, hogy jogomban áll hallgatni.

- Na jó... -fújta ki szép lassan a levegőt, majd mosolyt erőltetett magára. - Elmehetsz. -meglepődtem. Már vagy két órája itt ültem, és most csak így elenged? Érdekes fordulat. Majd egy újabb! Amint felálltam, az asztalra csapott, majd vészjóslóan közelebb hajolt. - De! Úgyis rájövök arra, amit titkolsz. Mindig rájövök.

Furcsán néztem rá. Ez hülyeség. Nem fogok többé félni, ennél már csak nem lehet rosszabb!

Kifelé indultam, a kezemet tördeltem. Ha zavarban vagyok, mindig ezt csinálom, képtelen vagyok megállni. Elkezdtem gondolkozni, majd egyik gondolatmenet követte  másikat, míg végül ki nem értem a bejárati ajtón. Szerencsétlenségemre épp akkor hozták be Harry Stylest...

- Natalie, könyörgöm! Nem csináltam semmit! -nézett rám, de nem a szemembe. Valahova teljesen máshova. Megijesztett.

- Tovább! -lökte meg egy zsaru, mire vissza kellett fojtani a könnyeimet, hogy tovább induljak. Egész végig csak azt mondogattam magamban, hogy Sose  add fel a reményt. Menj tovább, gyerünk! Ne állj meg... De minél tovább mondogattam, ez annál rosszabb lett.

Nem volt hova mennem, immár véglegesen. Csak Niallre számíthattam. Lehet, hogy nagy hülyeség, de hozzá indultam. Szerencsére tudtam merre kell menni, így elég hamar oda is találtam. Mikor felléptem a teraszra, megkönnyebbültem. Niall ott ült a hintaszékben, két kezével a térdeire támaszkodva. Amint meghallott, felkapta a fejét.

- Tudtam, hogy idejössz. -állt fel, majd könnyűszerrel átölelt. Hogy is gondolhattam azt, hogy ez az ember engem meg akar ölni.

Elmosolyodtam, bár még mindig nem szólaltam meg. De úgy éreztem, mostmár minden rendben lesz.

***

Sziasztok! Itt van az új részt, amit Dorkának ajánlok, 15. születésnapja alkalmából! Utólag is Boldog Születésnapot!:)

15. Fejezet

*Adam szemszöge*

A mai napon rájöttem, hogy talán nem kéne többet a napló olvasásába merülnöm... El is magyarázom miért.
Ma végre a családdal akartam némi programot csinálni, ha már eddig az én hibámból nem voltunk együtt. De mindkét gyerekem bezárkózott a szobába amint felhoztam az ötletet. Most Norah vette át a szerepemet. Reggeli óta csak a könyv fölött ül és egy lapra írja ki a szavakat, amelyeket nagy nehezen megfejt.

Nagyot sóhajtottam. Vasárnap van. Nincs semmi dolgom, még az irodába se kell bemennem. Most amikor én ráérek, senki más nem hajlandó szóba állni velem. Mikor erre gondoltam, hirtelen a lányom rohant le az emeletről, és Norah szeme elé csapott az asztalra.

- Dobjátok ki a szemétbe végre ezt a vackot, vagy esküszöm, hogy kimegyek a kertbe és darabokra égetem! -kezdett el kiabálni. - Szétszakad a családunk, vegyétek már észre... -nézett a szemembe csalódottan, mire én csak kérdőn néztem vissza rá.

- Ez nem így van, drágám. -kezdett magyarázkodásba az anyja.

- De nagyon is így van! Nem hiszem el, hogy a régi, békés és szép, nyugalmas és csendes életünkből ennyi maradt! Ahhj! -fújtatott egyet, majd már rohant is vissza az emeletre. Nők. Kiismerhetetlen mind.

Norahra pillantottam, aki megforgatta a szemét, majd ismét írogatni kezdett. Végre valami ami mind a kettőnket le tud kötni.

- Ezt nem hiszem el! Minden egyes szóval nagyobb késztetést érzek arra, hogy előröl kezdjem el olvasni. Annyi érzés van ezekben a sorokban, hogy szinte már lehetetlen. -felnézett rám, mire halvány mosoly jelent meg az arcán. -Adam, te jó ember vagy. -felállt, kezébe vette a lapot amire eddig írogatott, majd elém állt. - De innentől képtelen vagyok neked segíteni. Én ebbe nem keveredek bele... -kezembe nyomta a lapot, majd kisietett a bejárati ajtón.

- Norah! -üvöltöttem utána, de csak egy ajtó csapódás volt a válasz.

"Kedves Naplóm! A tegnapi veszekedés óta szinte egy szót sem szóltunk egymáshoz. Állandóan könnyes a szemem, Harry pedig folyton azt hiszi meg akarom ölni magam. Ez hülyeség! Nekem haza kell mennem. Nem találhatja ki azt, hogy Niall meglopott és meg akart ölni. Mire jó ez neki? Ennek semmi értelme. Haza kell mennem, és ez a végleges döntésem."

- Manhattan, Empire Str. 78 -olvastam fel a lap hátulján álló címet. - Ide el kell mennem. -emeltem fel a fejemet, majd a lapot zsebre vágva, azonnal a kocsihoz siettem. Mi lehet ez a cím?

Már fél órája úton voltam, közel a cél. Már csak be kell fordulni öt utcánál és célba érek. Nem tudtam mire számítsak. A végállomás egy átlagos ház. Egy átlagos ház? Nagy. Mégis olyan érzést kelt, mintha magányos lenne.

Mély levegőt vettem, majd összeszedtem az erőmet és a bejárati ajtóhoz lépdeltem. Csengetni kezdtem. Semmi. Egy perce semmi, újrapróbáltam, mire az ajtó nagy nyikorgással elém tárult.

- Mit akarsz?! -förmedt rám egy idős úr végigmérve engem.

- Én csak... Ne haragudjon, lehet, hogy téves helyen járok, csak...

- Harry Styles, jó helyen jár, már nem dolgozom, mást nem tudok ajánlani. Más? -darálta le a szavakat egymás után, mintha évek óta ezt a pár sort gyakorolná egy hintaszékben ülve. Valami mégis megfogott.

- Nem, ez lehetetlen. -néztem rá kikerekedett szemekkel. - Harry Styles? Maga Natalie Andersone... Ő is itt van? -kezdtem el izgatott lenni, mire az öreg ember szemei üregesek lettek, majd mindene megremegett.

- Ő már... -rázta meg a fejét. - Elhunyt. -sóhajtott fel, majd rám emelte öreges tekintetét, amiben könnyek gyűltek ez idő alatt. -Honnan ismeri őt?

- Nálam van a naplója, a földön találtam az épület mellett ahol dolgozom. -nem láttam még idős embert sírni, de valószínűleg többé nem is fogok. Ott állt előttem, valószínűleg a 80-as éveiben járó idős ember, aki kezével próbálta elrejteni hulló könnyeit.

- Nem kérem, hogy adja vissza. Nem kérdem, hogyan talált meg. Nem kérek semmit. Csak azt, hogy őrizze meg a titkot és vigyázzon arra akit szeret. -mondta elérzékenyülve, majd pillanatokra eltűnve az ajtó mögött, egy könyvet nyomott a kezembe. -Ez valószínűleg olvashatóbb lesz. Reméltem, hogy egyszer eljön az idő. -mondta, majd kulcsra zárta a szemem előtt az ajtót.

Nem volt más választásom. Beültem a kocsiba, és kinyitottam az új szerzeményt aminek az elején egy Sose add fel a reményt cím állt... "Kedves Naplóm! Nem is tudom már hol tartottam. De valahogy biztonságban érzem magam itthon..."

14. Fejezet

 *Adam szemszöge*

- Ez furcsa. -döbbentem meg, levéve a szemüvegemet, majd újra átlapoztam az egész könyvet.

- Megint mi? -sóhajtott fel Norah. - Már napok óta azt a könyvet olvasod! Semmi mással nem foglalkozol. -fújtatott egyet, majd lehajtotta a fejét a párnára és magára húzta a takaróját.

- Tudom, de ha ez tényleg egy napló, valakinek érdekes élete lehet, vagy lehetett. -tettem le nagy nehezen a naplót az éjjeli szekrényemre, majd én is elterültem az ágyon, magamra rántva a takarót. A plafont kezdtem el kémlelni, majd mikor a mellettem fekvő feleségem, egy szót sem mondott, rá vezettem a tekintetemet és megláttam az értetlen arckifejezését. - Mármint... Ez a lány, leírta, hogy meg akarták ölni, és haza akar menni az ottani helyéről.

- És aztán? -hangja ezúttal nem volt olyan unott, mint szokott lenni. Kíváncsiság rejtőzött benne.

- Ennyi. Több oldal ki van tépkedve, utána pedig olvashatatlanok a betűk. Sőt, mintha felgyújtották volna, és egy pohár vízzel oltották volna el. -magam mellé néztem, hogy ismét szemügyre vegyem a napló állapotát. Szörnyen nézett ki. A külső fedele kezdett leszakadozni, az ember kezében szinte lassan elporlad. 

- Ezt meg hogy érted? -ült fel az ágyban, majd elvette mellőlem az imént említett tárgyat és óvatosan lapozgatni kezdte. - Ez hihetetlen. -mondta halkan. - Mintha évek óta a föld alatt lett volna. -tovább nézegette, majd a kitépett oldalakhoz ért. Végigsimított a helyükön. - Mintha valaki meg akarta volna semmisíteni, hogy senki ne tudjon a létezéséről. De miért? -nézett felém ijedt tekintettel.

- Fogalmam sincs. -sóhajtottam fel.

- Hé.. Hé! Ezt láttad már? -bökdösött meg, mire felültem és arra néztem, amit mutatott. 

"Figyellek. És ha rajtam múlik, meghalsz. " Egy egész oldalt beterített ez az üzenet. Tovább lapoztunk egyet, majd még egy szöveg volt benne: "Soha nem kellett volna megbíznom benned. Általad nem fogok meghalni"

- Ez Natalie kézírása! -sietősen lapoztam egyet, majd megkönnyebbülésemre, kellemes sorok következtek.

"Kedves Naplóm! Még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy ez történt... Hogy lehettem ennyire ostoba? Miért tettem ezt vele... Olyan jó lenne, ha újrajátszhatnám azt a napot, de úgy néz ki, erre már lehetetlennek bizonyosul. Már csak az nyugtat, ho " Ennyi. A sorok ismét olvashatatlanná válnak. Felsóhajtottam. Mi történhetett?

Norah szomorkásan nézett rám, majd becsukta a szemem előtt a könyvet. - Ígérem neked, hogy holnap ilyenkorra ezt az oldalt tisztán fogod tudni olvasni. -biztatóan elmosolyodott, puszit nyomott az arcomra, majd miután lerakta a kezéből a naplót, lekapcsolta a lámpát és ismét lefeküdt.

Nagy nehezen, de én is követtem az ő példáját, majd álomba merültem.

***

Sziasztok! :) Sajnálom, hogy rövid részt hoztam, de a "valósághoz" most többet nem tudtam írni. Viszont cserébe, a következő rész napokon belül érkezik. :)

Ui.: Kommenteket még mindig szívesen várok! Viszont azt is nagyon köszönöm, hogy olvassátok a blogomat. :)