10. Fejezet

" - Hol is voltál te eddig. -mosolygott rám, majd eldőlt az ágyon. Nem tétováztam, mellé bújtam és elkezdtünk nézni egy filmet. Nem igazán tudtam figyelni miről is szólt, egyre jobban elnyomott az álom, majd csak arra emlékeztem, hogy kikapcsolja a tévét és mindketten elalszunk. "

Kedves Naplóm!

A napjaim egyre lazábbak lettek. Kicsit izgulni kezdtem a bál miatt, aminek talán itt volt az ideje, hiszen hamarosan eljön a Nagy nap.

Harry azóta nem keresett, viszont küldött egy nagylelkű SMS-t amiben annyit írt "Majd jelentkezem." Nagyszerű. Egyre jobban kezdett hiányozni, szinte minden nap, minden percében őt kerestem. De nem találtam meg.

Azóta még nem mentem haza, Niallnél lakom. Az édesanyja nem is olyan borzasztó személyiség mint ahogyan azt a fia előadta. Nem is volt olyan rossz itt élni. Együtt jártunk haza a suliból, de persze előtte beugrottunk egy általános iskolába, ahova Tina járt. Mindig örült amikor meglátott, és mindig azt mondogatta elsőnek, hogy: Igazat mondtál, tényleg nem hagysz egyedül.

A mai nap elegem lett a várakozásból. Hiába nézegettem azt a bizonyos SMS-t, soha nem kaptam újat, vagy akár egy hívást, így hát, segítséghez fordultam.

Szombat reggel volt. Álmosan feküdtem az ágyban Niall mellett. Mielőtt kinyitottam volna a szememet, erőtlenül megdörzsöltem azt, majd a másik felemre fordultam ahol nem közvetlen az ablakra néztem, hanem a szőke hajú srácra.

- Jó reggelt. -adtam puszit az arcára, amire elmosolyodott és magára húzta a takarót. Nagy erőfeszítések árán kikeltem az ágyból, és öltözködni indultam. Miután már mindketten elvégeztük a reggeli készülődéseket és megreggeliztünk, bementünk a nappaliba.

- Figyelj. Harryről lenne szó. -kezdtem bele, mire automatikusan a kezemet kezdtem tördelni. Bólintott egyet, jelezvén, hogy folytassam. - Szóval. Már egy jó ideje nem láttam, és azt mondta keresni fog és... -nem értettem mi volt ebben amit annyira nehezemre esett kimondani. Végül mély levegőt vettem és befejeztem amit elkezdtem. - Nem tudod esetleg, hogy hol lakik?

- Natalie. -mondta mosolyogva, majd elterült a kanapén. - Te beleszerettél. -mondta egy ásítás kíséretében, mire én ellenkezni kezdtem. - Bármit mondhatsz, ez meglátszik rajtad, de... Iskola mellett, egyenesen fel két utcát, aztán befordulsz jobbra és ott a negyedik ház szintén jobb oldalt. Nagy, fehér. Ki fogja szúrni a szemedet. Egyedül lakik, ha nyitva a kapu, legyél bátor és csak menj be. -darálta le egyhuzamban a szavakat, amelyeket próbáltam megjegyezni.

Nem telt bele sok időbe, de már az iskola előtt álltam, és mint ahogy mondta, elindultam egyenesen, fel két utcát. Mikor ezt az utat megtettem, nem bírtam tovább, futni kezdtem. Egész jól ment már, ennyi edzés után.

Odaérve, tényleg kiszúrta a szememet a nagy, fehér ház. Szerencsés napom lehetett, ugyan is a kapu nyitva volt... Bátorságot vettem magamon és be is mentem. Biztos voltam benne, hogy tart egy kertészt, az udvar láttán.

Besétáltam az ajtón, de nem volt ott egy lélek sem. A kiabáláshoz nem volt már elég merszem. Levegőt sem mertem venni. Elindultam a házban, majd megtaláltam valószínűleg a nappalit, ahonnan egy lépcső vezetett felfelé. Ahogy besétáltam a helyiségbe, megláttam amint a kanapén fekszik. Elgondolkoztam, hogy hagyjam aludni, vagy ugorjak rá? Végül megláttam néhány képet a falon és elkezdtem őket nézegetni.

Volt egy kép amin egy kislánnyal volt. Nagyon aranyosak voltak. Elmosolyodtam rajta. Sokáig nem tudtam nézelődni, ugyanis csak azt éreztem, amint két erős kéz a falnak szorít. Összeszorítottam a szememet, majd kifújtam minden levegőt ami bennem volt. A mellkasom eléggé fájt a szorítástól...

- Ki küldött ide? -hallottam azt a bizonyos rekedtes hangot.

- Harry, engedj el. -mondtam a tőlem telhető legmagasabb hangon. Maga felé fordított, mire én lassan kinyitottam a szememet. Az arcomat fürkészte, de nem mondott semmit. Borzasztóan nézett ki. Mint aki azóta be volt állva, amióta találkoztunk. De ez nem lehet ő...

- Hé... -leszedtem magamról a kezeit és a szemébe néztem. - Minden oké? -kezdett megijeszteni, de elkezdett közelebb hajolni hozzám, ismét elakadt a lélegzetem.

- Te vagy az egyetlen reményem, és most kérlek menj el. -suttogta szinte ajkaimra, amit már nem bírtam tovább. Megragadtam a tarkójánál, majd ajkaimat övéire tapasztottam. Egyik kezével megtámaszkodott a falnál, míg a másikkal a derekamat karolta.

- Nem megyek el ameddig nem mondod el mi folyik itt. -toltam kissé hátrébb magamtól. Láttam amint kiegyenesedve ökölbe szorítja a kezét, majd megkéri, hogy üljek le a kanapéra. Leült mellém, majd pár percig csak csöndben, lehajtott fejjel ült.

- Ez az egész olyan jól indult. Azt hittem ki tudok szabadulni ebből az egészből és csak úgy tekinteni rá, mintha egy rossz álom lett volna. A legrosszabb. De nem ment. Itt nincsenek jók vagy rosszak. Ezek mind csak kiejtett szavak, megfoghatatlanok, minősíthetetlenek, jelentéktelenek. Semmi értelmük, nincsenek ilyen tettek vagy tulajdonságok. És ezt ők is jól tudták. Hagyták, hogy kilépjek, annak ellenére, hogy én voltam a legjobb... -mély levegőt vett, majd felnézett rám. - Aztán jöttél te. Beléptél az életembe és úgy éreztem, ez egy új fejezet lesz. Más mint a többi. Olyan... Boldog. De elrontottam, ezt is elrontottam! -láttam amint könnyek gyűlnek a szemében, így közelebb ültem hozzá és megsimogattam a hátát, folytatáshoz biztatva. - Elkezdtem érezni irántad valami újat, valami jót. És ezt felhasználták ellenem. Azt mondták megölnek téged, ha nem megyek vissza. Ezért nem kereshettelek, mert el akarlak felejteni, de így nem megy. -halvány mosoly jelent meg az arcán.

Megszeppentem. Hirtelen nem jött szó a számra. Meg akarnak ölni? Mindezt csak azért, mert szeret engem? De kik akarnak megölni egyáltalán?

- Drogosok? -kérdeztem rá értetlenül, mire ő csak felnevetett.

- Dehogy is. Manhattan bérgyilkosai. -most még jobban nem tudtam mit mondani. Csak pislogtam. Megállás nélkül. Visszagondoltam azokra az újságcikkekre amikben túlrészletezték, hogy Manhattan bérgyilkosai hogyan öltek embert, mindezt hideg vérrel. Azt mondták náluk nincs jobb ember a gyilkolásban.

- Manhattan... -ismételtem meg a szót, majd felálltam. - Harry, ha ezek az emberek csak ezért akarnak megölni, akkor eleget teszek a kérésednek, és elmegyek. -ő is felállt, majd láttam a tekintetén, hogy nem ezt akarja.

Odahajoltam hozzá, puszit nyomtam az arcára, majd sietősen távoztam a házból. A legközelebbi parkba mentem. Néhány könnycsepp csordult végig az arcomon. Nem volt erőm letörölni őket. Beérve a célpontomhoz, megálltam egy fa mellett. Ha azért akarnak megölni, mert érez irántam valamit, akkor leállítják ellenem a vadászatot. Azonban ha mégsem, akkor valaki felbérelte őket.

Hirtelen felindulásból, elkezdtem lapozgatni a naplómat. Vissza akartam keresni a legelső lapot. Azt a lapot ahova mindent leírtam magamról. Mindent titkomat. Ez volt a legelső lap. De nem találtam meg. Csak a kitépett maradványa ékeskedett a szemem előtt.

Az egész naplóm, az életem megváltozása... Megváltozott. Nem... Ez nem lehet...
Miért ezzel a sorral kezdődik?! " Egy kora tavaszi napon sétáltam hazafelé az iskolából, amikor észrevettem egy cicát. Imádom a macskákat. Ma van a 18. születésnapom... " A szüleim halálával kellene kezdődnie! 

***

Sziasztok :) Ez a rész elég érdekesre sikeredett, de azért remélem (ez is(?)) elnyeri a tetszéseteket. Várom a kommenteket! :)